Gyüre Lajos 1931. március 20-án született Mokcsakerészen. A kassai ipariban érettségizett, tanári oklevelét, pedig Pozsonyban szerezte. Élete során nem csak a pedagógusi pályán dolgozott, de volt művészeti vezető és dramaturg is (a kassai Thália Színházban), hallatta hangját a hazai magyar közéletben és máig tartó irodalmi munkássága az egyik legsokszínűbb tájainkon. Legalább húsz könyve jelent meg, köztük versek, mesék, mesejátékok, színművek, hangjátékok, monográfiák, gyűjteményes kötetek. Pályája a magyar nemzeti hagyományok tiszteletén alapszik, de oly módon, hogy a már kialakult szakmai véleményeknek is utána néz, tehát alaposan dolgozik, gyakran tényekkel cáfolja a már véglegesnek vélt megállapításokat.

Az öregséggel című költeményében így ír: “Az öregséggel, jó, vagy rossz, lassan megbékülök. Csak a lélek, az ne váltson hamisra, mint repedt tülök. Csak az agy őrizze frissen a mát, a tegnapot s a múlt feledett dolgait akkor is, ha már a kép régi, elavult. Addig is, míg el kell menni, a szív csak maradjon tiszta, mint azúr égbolt, s ha kéred, Uram, úgy nyújtanám vissza. Ha már nincs más, csak délibáb, tűnő semmi, csak az emlék, mintha mindig új és újabb ismeretlen felé mennék. S míg innám a hűs étert, mint templomi orgona lelke, tüdőm, e nyúzott fújtató úgy telne-apadna fel-le. A gerinc oszlopa bírná, s tartana omló templomot, az oltárt, a lélek szentélyét, melyből az ima kikopott. S a láb, ha nem lép, csak csosszan, kéveként nem dőlne-hullna. Uram! Csak ennyit. Egy szócskát! Szólnál: várhat még az urna!”

(Forrás: hirek.sk)