Budapest, a világ magyarságának fővárosa – a hatodik Magyarország Barátai Konferencia első napja

A hatodik Magyarország Barátai Konferencia első napja

Nem elég tehetségesnek lenni, magyarnak is kell lenni – Áder János államfő a világhírű fotográfus, Robert Capa mondatával fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány közösségét, amely gondolatot – a cselekvő hazaszeretetét – magáénak érezhette a konferenciára hazatérő több mint kétszáz család. A tagok Orbán Viktor miniszterelnök előadását is meghallgathatták a kormányzás célrendszeréről, Vizi E. Szilveszter, az alapítvány kuratóriumának elnöke pedig azt hangsúlyozta: fontos, hogy az országról és sikereiről hiteles kép alakuljon ki világszerte.

Nagykövetségeken tett látogatásokkal indult a VI. Magyarország Barátai Konferencia. A közösség Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Ausztriában, illetve Németországban élő tagjait fogadták a nagykövetségek. Az amerikai nagykövettel, David B. Cornsteinnel Magyarországra kinevezésének körülményeiről, a közelgő Trump-Orbán találkozóról (amelynek összehozásában a diplomatának kulcsszerepe volt), valamint a CEU-ról beszélgettek. Iain Lindsay-nél elsősorban a Brexit volt a téma, illetve a magyarul kiválóan beszélő brit nagykövet szoros kapcsolata a magyar kultúrával, de szó esett a növekvő brit beruházásokról, a térségi orosz térnyerés miatti brit aggodalmakról, és – nem tervezett programpontként – a teremben hirtelen és önhatalmúlag megjelenő Junóval, a nagykövet magyar menhelyről befogadott keverék kutyájával is megismerkedhettek. Az osztrák nagykövetségen is nagyon jó hangulatú beszélgetés volt, Elisabeth Ellison-Kramer nagykövet asszony reggelivel várta a Magyarország Barátai Közösség tagjait a rezidenciáján, hangsúlyozva a két ország közti jó gazdasági és kulturális kapcsolatokat, bár a - például a határvédelmi kérdésekben meglévő - közös álláspont mellett a nézetkülönbségekről (pl. az atomenergia felhasználásáról) is szó esett. Az osztrák nagykövet asszony a kötetlen beszélgetésen kérte magyar vendégeit, hogy osszák meg vele az ötleteiket, hogyan lehetne még jobbá tenni a két ország közti kapcsolatokat. A német nagykövetségen is sok szó esett a jó gazdasági, tudományos és kulturális kapcsolatokról, de Florian Ries a misszió politikai részlegének helyettes vezetője nem titkolta, hogy a két ország vezetése között vannak politikai nézetkülönbségek, elsősorban a demokrácia, az oktatás- és a sajtó szabadságának megítéléséről. A sajtószabadság kérdését a magyar vendégek is felhozták, csak éppen németországi viszonylatban, mivel a Közösség tagjai úgy látják, a német média egyoldalúan negatív módon tudósít hazánkról, emellett az antiszemitizmus igaztalan vádja is gyakran elhangzik.

A nagykövetségi látogatások után kora délután Áder János köztársasági elnök fogadta a konferencia résztvevőit a Sándor-palotában, aki félig-meddig tréfálkozva megjegyezte, hogy nehéz volt helyet találni a rendezvényre, mert Magyarország Barátai közül még soha nem jöttek el annyian, mint ezúttal. Az államfő Répásy Mihály az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik fontos katonai vezetője példáján keresztül méltatta a Közösség tagjainak munkáját, felelevenítve, hogy a nagyszerű katonára a frontvonalak mögötti szervezést bízta Görgei, azért, mert hitte: „a jó organizáló most többet használ a hazának, mint két jó vezér”. Áder János szerint az Alapítvány közösségének tagjai is éppen ilyen fontos munkát végeznek saját környezetükben. Azzal pedig, amit és ahogy tesznek Magyarországért, az ország képviselőjeként, „pontosabb és hitelesebb képet mutatnak rólunk a világnak, mint bármilyen kampány vagy újsághír”, az általuk teremtett bizalom értéke felbecsülhetetlen az országnak. Az államfő a világhírű, magyar származású fotográfus, Robert Capa szavaival zárta beszédét, aki azt mondta: „Nem elég tehetségesnek lenni, magyarnak is kell lenned”, köszönetet mondva azért, hogy az egybegyűltek így éreznek és cselekednek, „képviselik a magyarság érdekeit, súlyt adnak a szavunknak, és erősítik megbecsülésünket a világban”.

Vizi E. Szilveszter, az Alapítvány elnöke megköszönte a köztársasági elnöknek és felségének, hogy immár hatodik alkalommal hívták meg Magyarország Barátait a rezidenciára, a Közösség iránti szeretetüket, és hogy tudják, az Alapítvány mit tesz és hogyan szolgálja Magyarország nemzetközi hírnevét. Kiemelte, hogy például a venezuelai magyarok vagy a Los Angelesből érkezett cserkészek révén az alapítvány új generációja is jelen van. Megismételve Áder János Capa-idézetét Vizi E. Szilveszter hangsúlyozta: ezt az üzenetet, hogy a tehetség mellett a magyarság megtartása és megélése is fontos, mindenkinek haza kell vinnie. A beszédek után a Közösség tagjai több mint egy órán át kötetlenül beszélgethettek a köztársasági elnökkel.

Az államfőnél tett látogatás után este a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumának tagjai és az alapítók Orbán Viktor miniszterelnököt fogadták a Vigadóban, aki utána beszédet tartott a közösségnek. Előtte még Vizi E. Szilveszter szólalt fel, megköszönve a kormányfőnek, hogy immár ötödik alkalommal fogadta el a meghívást, és felidézte egyik mondatát a cselekvő hazaszeretet fontosságáról. A kuratórium elnöke szerint ezt a cselekvő hazaszeretet bizonyítja az is, hogy a MOBA-közösség több mint kétszáz családja jött haza idén a konferenciára, saját költségén, hogy ünnepelje magyarságát, az ország sikereit. Vizi E. Szilveszter az alapítvány által működtetett két híroldal, a Hungary Today és az Ungarn Heute munkáját méltatva kiemelte: nagyon fontos, hogy legyenek olyan idegen nyelvű források, amelyek az országról valós képet adnak a világnak. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy tovább folytatódik az ország és benne Budapest építése, egyre több lesz a magyar siker, amiről világszerte beszélni lehet.

Az a kormány célja, hogy 2030-ra Magyarországon legyen a régióban a legütőképesebb hadsereg, a legerősebb gazdaság, a legjobb demográfiai mutatók, a legerősebb főváros és a legstabilabb politikai rendszer – erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök. A több száz résztvevő és a meghívott vendégek – köztük Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Tarlós István főpolgármester és Novák Katalin családügyi államtitkár – előtt a kultúra és identitás fontosságát hangsúlyozva azt mondta: a népesedési fordulathoz nem puszta számokra, hanem magyar gyerekekre van szükség. A kormányfőt beszéde után a MOBA-közösség tagjainak kérdéseire válaszolt, majd az estet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fellépése és Ákos a capella koncertje zárta.

Csatolt képek