Vizi E. Szilveszter nyitotta meg az USA Nyugati-parti Tudósklub ünnepségét

A Magyarország Barátai Alapítvány elnöke is előadást tartott az USA Nyugati-parti Tudósklubjának 5. évfordulóján

November 17-én ünnepelte ötödik születésnapját az USA Nyugati-parti Tudósklub. A főkonzulátusunk kezdeményezésére létrehozott társaság tagjai és szimpatizánsai közül mintegy harmincan vettek részt a UC Irvine-on tartott összejövetelen. Az egybegyűlteket köszöntötte az éppen Los Angeles-ben tartózkodó Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, a Magyarország Barátai Alapítvány alapító elnöke. Ugyancsak méltatta a klub munkáját Széles Tamás főkonzul, majd Czaun Miklós elnök foglalta össze a tudós társaság elmúlt öt évét. A baráti hangulatú délelőtti programot egy megszokottan magas színvonalú, közérthető előadás zárta, amit Komzsik Lajos tartott az univerzumról, „Az égi kerekek örökké forognak” címmel.

(via: Consulate General of Hungary in Los Angeles Facebook-oldala. Fényképek: Vizi E. Szilveszter)

Csatolt képek