Elhunyt Vízkelety Mariann, a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumának tagja

Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumának elnöke személyes üzenetében így fogalmazott:

„Mély megrendüléssel fogadta a MOBA a világban élő valamennyi tagja és támogatója a szomorú hírt, hogy Vízkelety Mariann hosszú betegség után eltávozott. Személy szerint nekem is nagyon nagy veszteség, hiszen kitűnően tudtunk együtt dolgozni. Nagyon nagy szeretettel övezték személyiségét és munkásságát a világban élő magyarok és a magyarországi munkatársai egyaránt. Pótolhatatlan a MOBA kuratóriumában végzett önzetlen munkája, segítőkészsége”

Vízkelety Mariann végzett jogászként 1980-ban a Pesti Központi Kerületi Bíróságon bírósági fogalmazóként, később bírósági titkárként, és bíróként dolgozott. 1986 és 1988 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsánál a Nőpolitikai Tanács és a Családvédelmi Tanács titkára volt.

1989-től ügyvédi munkát folytatott, majd 1992 – 1994 között az Antall majd a Boross kormány Miniszterelnöki Hivatal Miniszterelnöki Kabinetirodájában dolgozott. Ezt követően négy évig visszatért az ügyvédi pályára.

Az első Orbán-kormányban a Miniszterelnöki Hivatal Gazdasági és Társadalompolitikai titkárságának vezetője, majd 2004-ig a már leköszönt miniszterelnök hivatal titkárságvezetője lett. 2004-2010 között az Országgyűlési Hivatal szakmai főtanácsadója volt, majd 2010-2012 között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárának nevezték ki. 2012 nyarától 2015 tavaszáig a Központi Statisztikai Hivatal Jogi és Gazdálkodási Elnökhelyettese majd az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkári tisztségét 2020-ig töltötte be.

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöki tisztét 2019-2023 között látta el. A Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumának szeretve tisztelt tagja volt.

Vízkelety Mariann szakmai életútjával és civil szerepvállalásával a rendszerváltás utáni modern és szabad Magyarország építésében nagyon fontos szerepet játszott. Hálás szívvel emlékezünk önzetlen munkájára, segítőkészségére, olthatatlan hazaszeretetére.

Őszinte részvétünket küldjük családtagjainak, szeretteinek.

https://hungarytoday.hu/former-state-secretary-mariann-vizkelety-passes-away/