Több mint divat, iskola

Egykor hétköznapi szakma volt a szabómesterség; mára azonban a ruhaipar globalizálódásával és általános színvonalának romlásával szemben a legnemesebb kézműves hagyományok közé emelkedett. A nyugati világban és benne Magyarországon nagy tudású, kifinomult ízlésű, elkötelezett szabók tartanak ellen a kommercializálódásnak, munkásságukkal példát mutatva a tömegeknek, tudásukat pedig tovább adva tanítványaiknak. Ilyen divattervező és szabó Springer Orsolya is, aki Magyarország legelismertebb szakemberei közé tartozik ezen a területen. Tanulmányait a Budapesti Divatiskolában (divattervező, női szabó), a Pécsi Tudományegyetemen (felnőttképzési és művelődési menedzser) és a Handcraft Tailoring Academy-n végezte. A varrás varázsa viszont már gyermekkorától hatott rá, édesanyja nyomán.

„Gyermekkorom óta ruhákat szerettem volna tervezni. Édesanyám, aki eredeti szakmáját tekintve női szabó mester volt, néhány évig kisiparosként otthon dolgozott. Nagy érdeklődéssel figyeltem, hogy mit hogyan csinál, gyakran a ruhapróbákat is meglestem, sőt a munkába is bekapcsolódtam, amikor szét kellett bontani egy-egy darabot. Édesanyámtól tanultam az alapokat” – mondja magazinunknak Springer Orsolya.

Már gimnazista korában rengeteget varrt, barátoknak és iskolatársaknak is – ekkor a nyolcvanas évek közepén jártak, az üzletekben nem volt túl nagy választék, ami volt, az méretben nem biztos, hogy stimmelt. A nagy szerelem mindig is a ruhatervezés, ruhakészítés maradt számára: „Az egyetemmel párhuzamosan végeztem el a Budapesti Divat Iskolát, majd sok önképzés, valamint hazai és külföldi mesterektől való tanulás során fejlesztettem a tudásomat”. De hogyan lehet talpon maradni szabóként, divattervezőként a tömegáruvá vált és egyre silányabb minőségű mai ruhadömping korában? „Egyrészt nehéz kenyér: nehéz láthatónak lenni, nehéz elmagyarázni az embereknek, hogy valami, ami kézműves módon – tehát sok kézi varrással, több próba során, egyetlen mester kezei között – készül, miért kerül többe, mint az a tucatáru, amit a fast-fashion boltok kínálnak. Ezt nagyon sokan nem értik. A márkás ruhákat keresők pedig nem vásárolnak »névtelen« tervezőtől, hiszen azzal nem lehet a státuszt nyíltan kihirdetni. Abba most ne is menjünk bele, hogy ez általában egy kívánt vagy vélt státusz” – mondja Springer Orsolya. Ugyanakkor – folytatja – vannak azok az emberek, akik elegáns, személyre szabott, több szezont is kiszolgáló minőségi ruhadarabokat keresnek, ők azok, akik szabóhoz járnak. A személyre szabott ruha készítésének módja természetesen kapcsolódik a fenntartható vagy körforgásos gazdasági modellhez, hiszen nincs túltermelés, és az ily módon készült ruhák akár tíz-harminc évig is kiszolgálják viselőjüket. Mivel ezeket a ruhákat jó minőségű, természetes alapanyagokból illik készíteni, és tartósak is, arra is alkalmasak, hogy örököljék, átalakítsák őket.

„Elkötelezett híve vagyok annak is, hogy az emberek készítsék el saját öltözetüket – nem mindenki engedheti meg magának, hogy egy szabó készítse a ruháit, de saját magának mindenki tud varrni, személyre szabni vagy átalakítani” – vallja Springer Orsolya.

Küldetése, hogy a régi hagyományos tudást elvesztett, de annak visszaszerzésére igényt tartó embereknek visszahozza a kézimunka örömét. Ez a küldetés nem csak a hagyományok életben tartásáról szól: ma már egyértelmű, hogy a kézimunka finommotorikus mozgásai a kezünk és az agyunk fejlesztését is szolgálják. Mostanra kiderült, hogy mekkora igény van a szabás-varrás tanulására: a díszítő technikákon túl a ruhakészítés rejtelmeibe is beavatja az érdeklődőket.

„A varróiskolát egyelőre el sem neveztem igazán, néhány lelkes helyi hölgynek igyekszem átadni a tudásomat és a divat, a tökéletesen kivitelezett ruhák iránti szenvedélyemet. Ugyanakkor dolgozom egy online oktatási projekten, amely lehetőséget adna arra, hogy földrajzilag távolabb élő érdeklődőkkel is megoszthassam a szakértelmemet. A hagyomány és a divat összefésülése, a művészi igényességgel és kreativitással készített ruhák világa az, amit meg tudok mutatni másoknak; és remélem, hogy meg is szerettetem velük ezt a világot. A ruhakészítés remek önkifejezési forma, akkor is, ha valaki csak hobbiként űzi ezt a tevékenységet” – fejti ki a divattervező.

A Nagykovácsiban működő Varróiskola alapítója olyan öltözékeket szeret tervezni, amelyek nem kerülnek szemétbe, és akár generációról generációra továbbadhatók. „Az értéket számunkra az öltözködés terén a természetes alapanyagok minőségi megmunkálása, a multifunkcionalitás, a variálhatóság, az átalakíthatóság és az újraalakíthatóság jelenti” – nyilatkozta korábban Springer Orsolya a Képmásnak. A munkája középpontjában a megrendelő áll. Mint hangsúlyozza: a tervezés szempontjából az az ember a legfontosabb, aki az adott ruhadarabot viselni fogja.

„Nyilván a saját látásmódomat is beépítem a terveimbe, ugyanakkor mégis a megrendelő személye határozza meg azt, hogy milyen fazont, színt, anyagot ajánlok neki. A designnal szemben, ami kifejezetten a sorozatgyártást szolgálja ki és a designer kreatív személyiségét vagy a márka sajátosságait helyezi előtérbe, én a megrendelő vágyaira összpontosítok.” „A hagyományokat nemcsak a technikák felelevenítésével igyekszünk ápolni, hanem azzal is, hogy felhasználjuk azok motívumkincsének újraértelmezett formáit” – hangsúlyozza Orsolya.

Kiemeli azt is: a slow design és fenntarthatóság gondolata akkor szökken szárba, ha minél szélesebb körben elterjeszthető. Erre igen alkalmasak azok a módszerek, amelyek bevonják a használókat saját tárgyaik elkészítésébe. „Széles körű tapasztalattal rendelkezem személyre szabott öltözékek tervezésében és megvalósításában, valamint az oktatás területén is. Nagy lelkesedéssel osztom meg veled a tudásomat, ami – szerénytelenség nélkül mondhatom – egyedülálló az országban” – e szavakkal várja a jelentkezőket nagykovácsi iskolájában Springer Orsolya. A teljesen kezdő szinttől a mesterkurzusokig tervezi a tanfolyamokat. Akár műkedvelő érdeklődőként, akár tapasztalt varróként jönne valaki, szívesen látja a jelentkezőket. A diákoknak elmondja: „Nem csak azt tanulhatod meg, mit hogyan kell csinálni, hanem azt is, hogy miért.”