Mi a magyar?

A Mi a magyar? felvetés kapcsán talán ez a legismertebb amerikai mondás, amely jelen írásunk bevezető fejezetében is szerepel, ám világszerte ismert Isaac Asimov híres mondata is, amely némileg árnyalja az előbbi megállapítás élét: „az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a Földön: az emberek és a magyarok.”

Mi a magyar? A kérdést a magyarok – talán nem túlzás ezt állítani – immár egy évezrede próbálják megválaszolni, elsősorban persze önmaguk számára. 

Történelmünk, folyamatos – létezésünk tanúsága szerint felettébb sikeres – küzdelmünk a megmaradásért természetesen az egyik legfontosabb válaszunk, de számtalan könyvben, versben, tanulmányban, és a művészetek minden területén, a zenétől a festészetig kerestük és keressük ma is a választ erre a kérdésre.

Hollywood története legalább annyira az emigránsok története, mint az amerikai álomé. Olyan alkotók formálták, akik gyakran kívülállóként érkeztek, idegen akcentussal, más kulturális tapasztalatokkal, és éppen ezért voltak képesek új szemmel látni Amerikát. Hollywood nem zárt nemzeti projekt volt, hanem nyitott kulturális olvasztótégely, és ebben a közegben váltak a magyar alkotók is természetes szereplőkké.

Mi a magyar? Azaz mire készüljön az, aki magyarral találkozik, és felteszi ezt a kérdést?

Amikor egy magyar ember külföldivel találkozik, és az megtisztel minket az érdeklődésével, hogy valójában kik is a magyarok, először is elárulhatjuk jelen sorok olvasóinak a titkot: legtöbbünket már maga a kérdés is megnyeri. A kérdező azonban készüljön fel arra, hogy hosszú, sok névből és adatból álló választ fog kapni.

Hollywood magyar alkotói nem vákuumból érkeztek. A századfordulós Budapest olyan soknyelvű, pezsgő kreatív közeg volt, ahol az alkalmazkodás, az ötletcsere és a történetmesélés mindennapi gyakorlatnak számított. A budapesti kávéházak egyszerre működtek munkahelyként, vitatérként és inspirációs térként – hasonlóan ahhoz, ahogyan ma a kreatív ipar központjai működnek. Ez a közeg természetes előiskolája volt Hollywoodnak.

Érdemes számítania arra is a gyanútlan érdeklődőnek, hogy bemutatkozásunk során három témakör szinte biztosan felmerül: a sport, a művészetek és a tudomány, valamint a magyar történelem. Meglepő lehet a magyar univerzumon kívül született beszélgetőtárs számára, hogy a válaszadó egyéni érdeklődésétől függően e három terület valamelyikében – sok esetben mindegyikében – valódi szakértővé válik, és egy egyetemi professzort megidéző előadást tart, méghozzá mély és őszinte átérzéssel.

A sportsikerek témakörében – mintegy igazolásként mindarra, ami később elhangzik – szinte azonnal szóba kerül, hogy az egy főre jutó olimpiai aranyérmek, valamint az összesített olimpiai érmek számát tekintve a világ első hat országa között vagyunk. Meg kell jegyeznünk, hogy 540 olimpiai érem és 189 aranyérem valóban nem rossz teljesítmény.

Ezt követően, ízlés és neveltetés függvényében, megindul a nevek felsorolása: magyar sportolók, akik minden elfogultság nélkül a nemzetközi sportvilág legendái is egyben. A több tucatnyi név között biztosan elhangzik a hétszeres olimpiai bajnok vívó, Gerevich Aladár neve, a „szuperhölgyeké”, a hatszoros aranyérmes kajakos Kozák Danutáé, az ötszörös olimpiai bajnok tornász Keleti Ágnesé és úszónk, Egerszegi Krisztináé, de szinte kötelezően szóba kerül a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, Papp László is. A magyar sakkozónőkről, a Polgár lányokról pedig több évtizede beszél az egész világ, filmek és könyvek születnek a hihetetlen teljesítményükről.

A névsor hosszan folytatható, hiszen szerencsére van kikből válogatnunk, ám az is elengedhetetlen elem, hogy vízilabdában nincs olyan nemzetközi összevetés, amelyben ne mi állnánk az élen. A kajak-kenu, az úszás és a vívás szintén mind-mind „magyaros” sportágak.

Természetesen nem maradhat ki a labdarúgás sem: két világbajnoki ezüstérmünk, a modern futballt a világnak megtanító Aranycsapatunk, és persze a játékosok nevei, amelyeket szinte versként tudunk felsorolni: Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály, Bozsik József, Zakariás József, Budai II. László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Czibor Zoltán és Puskás Ferenc. Igen, beszélni fogunk Puskás Ferencről, a legendák legendájáról, aki külvárosi, kispesti kisrácból lett a világ egyik legnagyobb góllövője, a világverő Budapest Honvéd és a Real Madrid játékosa, az Aranycsapat kapitánya – akinek bal lába maga volt a költészet a futballpályákon.

A tudomány és a művészetek területén – ha a sportban hihetetlen eredményeket értünk el – még nehezebb megfelelő jelzős szerkezeteket találni. Jelen kötet témáját adó filmesekre, illetve a világ filmiparának felépítésében betöltött szerepükre itt nem térünk ki, hiszen az egész könyv ezzel foglalkozik, ám a felsorolás így is bőséges marad.

Biztosan elhangzik ebben a fejezetben a „magyar marslakóknak” nevezett tudósok neve: Neumann János, a számítógép atyja, Teller Ede, a hidrogénbomba feltalálója, valamint Szilárd Leó, akinek képességeit kortársai Einsteinével állították párhuzamba, és akik valójában az emberi történelem új korszakát alapozták meg. Öntudatosan soroljuk majd azt is, hogy a gyufa, a golyóstoll, a hologram, a C-vitamin, a színes televízió, a hanglemez vagy a telefonközpont mind-mind magyar fejlesztéshez vagy találmányhoz kötődik. Karikó Katalin és Krausz Ferenc munkásságáról - a 2020-as években kapott Nobel-díjairól - egy egész világ beszél ámulattal.

A zenében Liszt Ferenc, a világ első zenei szupersztárja, Bartók Béla, az utánozhatatlan zseni, valamint Kodály Zoltán, akinek pedagógiai módszereit világszerte alkalmazzák, kerülnek előtérbe, de a kortársak névsora is világszínvonalú: Kurtág György, Ligeti György vagy Eötvös Péter, Cziffra György, Sir Solti György harmincegyszeres Grammy-díjas magyar karmester, zongoraművész neve mellett még hosszan sorolhatnánk másokat is.

Büszkeségeink között – csakúgy, mint a sportnál – elhangzik majd, hogy az egy főre jutó Nobel-díjasok számát tekintve is világelsők vagyunk, és csak azért nem vezetjük az egész „világuniverzumot”, mert matematikusok nem kaphatnak Nobel-díjat. Szó esik arról is, hogy Einstein relativitáselmélete sem létezhetne Bolyai János nélkül, aki valóban a semmiből teremtett új világot, és ezzel megnyitotta az utat a ballisztika, az űrutazás, vagyis a világűr megismerése és értelmezése felé.

A megkérdezett honfitársunk ezen a területen is könnyedén eljuthat a képzőművész-óriásoktól – mint Moholy-Nagy László vagy Munkácsy Mihály – Körösi Csoma Sándorig, az angol–tibeti szótár megalkotójáig, illetve Semmelweis Ignácig, az anyák megmentőjéig, a világ egyik legfontosabb orvosi eljárásának felfedezőjéig. A névsor itt sem ér véget: a fotográfiát Robert Capa, Brassai és André Kertész révén sokan azonnal magyar „szakágnak” tekintik. Victor Vasarely  és Amerigo Tot kapcsán pedig biztosan megjegyezzük, hogy ugyan kevesen tudják, de Ők is magyarok.

És végül – kihagyhatatlanul – kihúzzuk magunkat Rubik Ernő neve hallatán, aki 1974 misztikus évében megalkotta az emberiség egyik legkülönösebb és kétségtelenül legismertebb logikai játékát, a bűvös kockát, amely mára az emberi – és magyar – kreativitás jelképévé vált.

A büszkeség rovatában a 15 – más számolások szerint 22 – Nobel-díjas valóban, az olimpiai érmekhez hasonlóan, igazi csúcsteljesítményt jelent. Ugyanakkor számos kérdés merül fel e mögött is: vajon minek köszönhető mindez? A közös DNS, vagyis a vérben hordozott tehetség gondolatát szinte biztosan kizárhatjuk, hiszen a magyarnál származásilag kevertebb, sokszínűbb nemzetet aligha találunk.

Neumann János és még számos nagy gondolkodónk úgy fogalmazott, hogy az igazi titokok egyike bizonyosan a nyelv. A magyar nyelv: egyedi, mellérendelő szerkezetével és gazdag szókészletével meghatározza a magyarok gondolkodását. A XXI. század elején két zsenink, Kertész Imre és Krasznahorkai László írók Nobel-díjat is kaptak, mert a döntéshozók felismerték: nemcsak tartalmukban, hanem az ahhoz illeszkedő, azt felerősítő stílusukban és nyelvi szerkezetükben is egyedülállót alkottak.

Mi, magyarok még tucatnyi írót és költőt tudunk felvonultatni: biztosan elhangzik Molnár Ferenc, A Pál utcai fiúk szerzőjének neve, Márai Sándor kassai író-óriásé, de nem maradhat ki Petőfi Sándor sem, akinek mindössze 26 év adatott meg, és József Attila sem, akinek csupán 32 év jutott arra, hogy a világirodalom legnagyobbjai közé emelkedő életművet hozzon létre.

A Mi a magyar? kérdésre adható válaszok megtalálásának egyik lehetséges útja talán a magyar történelem legalább címszavakban történő megismerése, amely a nyelven túl szintén közös forrása minden magyarnak. Amikor egy magyart hallanak erről beszélni, meggyőződhetnek róla – Goethe szavaival élve –, hogy a történelem egyszerre jelenti a gyökereket és a szárnyakat: azaz nekünk, magyaroknak a nemzetünk múltját.

Általában a következő elemek hangzanak el ilyenkor honfitársainktól, ezért kedves kérdező, kérem, dőljön hátra: indul a „Rövid magyar történelem” című explainer videó.

A magyarok ázsiai eredetű, a finnugor nyelvcsaládhoz tartozó nép, amely az egyetlen a sztyeppei népek közül mely hazát tudott alapítani Európában. A magyar őshaza valahol az Urál hegylánc környékén helyezkedett el, ahonnan megkezdődött a magyar törzsek nyugatra tartó vándorlása. Ez a több ezer éves út számos megállót foglalt magában: őseink egyes területeken évszázadokra megtelepedtek, miközben folyamatosan keveredtek, együtt éltek más népekkel, és szokásokat, kultúrákat tanultak el tőlük.

A magyarok erős, jól szervezett sztyeppei lovas nomád népet alkottak, jelentős kulturális és genetikai hatásokkal a türk népek részéről, ugyanakkor önálló identitásukat is határozottan megőrizték. Saját mitológiával, vallással és szokásrendszerrel érkeztek meg a Kárpát-medencébe. A magyar honfoglalás nemzeti történelmünk egyik legfontosabb eseménye: a magyarok 895-ben kezdték meg a Kárpát-medence elfoglalását, katonailag jól szervezett, tudatos akció keretében.

A törzsek vezetői a sztyeppei népvándorlások következtében vették célba ezt a jól védhető, vízben és természeti adottságokban rendkívül gazdag területet, amelyet egy több évtizeden át tartó folyamat során foglaltak el. A hét magyar törzs szövetsége, valamint a vezetők vérszerződése ma is fontos történelmi és egyben mitológiai kötés minden magyar között. A szövetség kifejezi, hogy bár vérrel köttetett, és így elválaszthatatlan, mégsem szükséges közös származás ahhoz, hogy testvérként fogadjuk azokat, akik magyarrá kívánnak válni.

A magyar öntudat megértéséhez elengedhetetlen tudni, hogy a sztyeppei hagyományokra épülően a magyar történelemben és mitológiában erősen jelen van az a hagyomány, amely szerint Attila, a hun király és népének örökösei a magyarok is. Mivel Attila fővárosa és birodalmának központja is valahol a Kárpát-medencében helyezkedett el, a magyarok e felfogás szerint csupán újra birtokba vették jogos örökségüket. Ezt a gondolatot erősíti a kettős honfoglalás elmélete is, amely történeti adatokkal alátámasztva azt állítja, hogy már évszázadokkal a honfoglalás előtt is megjelentek magyar törzsek a térségben.

A megtelepedéssel párhuzamosan – részben zsákmányszerzés céljából, részben pedig az európai szövetségi rendszer kiépítése, valamint szállásterületük, később országuk biztonságának megteremtése érdekében – hosszú évtizedeken keresztül vezettünk hadjáratokat szerte Európában. A normannokhoz, a vikingekhez és a varégokhoz hasonlóan, ám nem hajóval, hanem lóháton száguldottuk át a kontinenst. Ennek emléke máig megmaradt számos nyugat-európai nép kollektív emlékezetében, a fohásszal: „a magyarok nyilaitól ments meg Uram, minket”.

A magyarság ugyanakkor – ellentétben sok más keletről érkező néppel, sőt még mitológiai elődeivel és rokonaival, a hunokkal is – megmaradt, és immár 1100 éve államot tart fenn Európában. A magyar törzsi vezetők egy része felismerte, hogy alkalmazkodni kell, ha helyet kívánunk biztosítani magunknak az európai népek között. Ennek jegyében a honfoglaló Árpád vezér leszármazottai közül Géza fejedelem megkezdte a kereszténység felvételét, majd fia, Szent István király 1000-ben megalapította a keresztény Magyar Királyságot.

A római pápától kért és kapott korona, a magyar Szent Korona, a magyar nemzet egyik legfontosabb, szakrális jelentőségű szimbóluma, amely egyben a magyar államiságot is megtestesíti. Ma a lenyűgöző magyar Parlament épületében tekinthető meg; aki nemcsak érteni, hanem érezni is szeretné jelentőségét, annak különösen érdemes felkeresnie.

Az ország a középkorban, a nemzeti uralkodócsalád, az Árpád-házi királyok idején, majd az azt követő évszázadokban Európa meghatározó hatalmai közé tartozott. Soknemzetiségű, befogadó birodalom volt, amelyben a magyar nemzeti etnikum töltötte be a meghatározó szerepet. A Kárpát-medence északi részén, a Kárpátok vonulatai között a szlovákok ősei éltek, városainkban német, zsidó, olasz, örmény és francia polgárok járultak hozzá fejlődésünkhöz, míg Erdélyben a német szász telepesek és a 14. századtól folyamatosan betelepülő románság gazdagította az országot. 1102-től egészen 1918-ig Horvátország a Magyar Királysághoz csatlakozott, perszonálunióban éltünk együtt: közös történelmi hősökkel, számos küzdelemmel valamint konfliktusal is terhelten, mégis elválaszthatatlan történelmi örökséggel.

A Magyar Királyság stabil és kiterjedt országként helyezkedett el Európa közepén, rendkívül erős katonai hatalommal. Társadalmi és jogfejlődése fokozatosan közelített Nyugat-Európa nagy államainak szintjéhez. Az 1222-ben kiadott Aranybulla már egyfajta írott alkotmányként az egyik első ebben a műfajban a világtörténelemben. A 13. század közepén, a tatárjárás következtében, a mongol rablócsapatok pusztítása nyomán részben elnéptelenedett ország azonban képes volt újra talpra állni: várak emelkedtek a hegyeken, városok épültek és erősödött a környező népek, valamint a nyugat-európai telepesek bevándorlása az elpusztult területekre.

A Magyar Királyság sorsát végig meghatározta, hogy területe Kelet, Nyugat és Dél ütközőzónájában feküdt, a Habsburg Birodalom és a változó kiterjedésű orosz – és időként mongol - fennhatóságú területek között. Északról ugyan a testvérnek és örök barátnak tekintett Lengyel Királysággal jellemzően nyugodt, szövetségesi kapcsolatot ápolt, a kelet–nyugati fenyegetés azonban folyamatosan jelen volt. Magyarország ennek ellenére a középkor első felében is folyamatosan fejlődött, még a honvédő háborúk közepette is. Jellemző adat, hogy az amerikai kontinens európai eléréséig a Magyar Királyság felvidéki és erdélyi bányái adták a világ arany- és ezüsttermelésének túlnyomó részét, egyes évtizedekben több mint hatvan százalékát. A magyar király bevételei a középkor folyamán többször is elérték a francia és az angol királyság jövedelmét.

Magyarország történelmében – és részben a magyarság sorsában – döntő fordulatot hozott az Oszmán Birodalom felemelkedése. Az egyre erősebbé váló hatalom több évszázados védekező háborúba kényszerítette a magyarokat. Hatalmas történelmi hősök születtek ebben az időszakban, közülük is a legismertebb Hunyadi János, akinek hadjáratait és ütközeteit ma is a legjelentősebb hadászati iskolákban tanítják kötelező tananyagként. Hunyadi 1456-ban a Magyar Királyság – és részben Európa – kapuját, Nándorfehérvárt, a mai Belgrádot védte meg a török ostromtól. Ez a világtörténelem egyik legjelentősebb ütközete volt, amelynek emlékére a római pápa elrendelte a déli, tizenkét órakor megszólaló harangozást.

Mi, magyarok büszkén mondjuk, hogy értünk szólnak a harangok: a templomi harangok minden délben a magyarok győzelmére emlékeztetnek azóta is.

Hunyadi János halála után fia, a magyarok által talán egyik legnagyobbnak tartott uralkodó, Mátyás király vette át a stafétát. Amellett, hogy királyi udvarát a reneszánsz egyik jelentős közép-európai központjává emelte, sikeresen védekezett a törökök ellen is. Híres Fekete Serege Európa egyik leghatékonyabb haderejének számított.

Mátyás halála után a magyarok még mintegy kétszáz éven át kényszerültek folyamatos háborúra az Oszmán Birodalommal. 1526-ban a hatalmas túlerő Mohácsnál legyűrte a hősiesen harcoló magyar haderőt, és az ország jelentős része hadszíntérré változott. Magyarország évszázadokon keresztül saját testével és katonáinak hősiességével védte Európát a török hadaktól.

A Habsburg Birodalom által vezetett európai seregekkel összefogva, Buda 1686-os visszavételével azonban lassan lezárult a török háborúk időszaka, és a magyar királyi trónra a Habsburg-dinasztia került.

A Casablanca mára az amerikai filmkultúra egyik alappillére lett, ám ritkábban említik, hogy ezt az ikonikus amerikai filmet egy emigráns magyar rendező, Kertész Mihály azaz Michael Curtiz készítette. A film erkölcsi bizonytalansága, a választás kényszere és a hovatartozás kérdése mind olyan témák, amelyek különös erővel szólaltak meg egy olyan alkotótól, aki maga is kívülről érkezett Amerikába.

A magyarok a következő évszázadokban folyamatos küzdelmet vívtak nemzeti szabadságukért a Habsburg uralkodókkal szemben. II. Rákóczi Ferenc a magyar népfelkelés élére állva tíz éven át harcolt a német elnyomás ellen, majd az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot már csak az Orosz Birodalom és a Habsburg Birodalom együttes katonai fellépése tudta leverni.

Ebben az időszakban vált világhírűvé a legendás magyar könnyűlovas katonaság, a huszárság. Hírnevét egyrészt a magyar katonák hősiességének, másrészt annak köszönhette, hogy Bercsényi László – maga is a Rákóczi-szabadságharc menekültje – honfitársaiból szervezte meg a francia huszárságot. A „huszár” szó, valamint maga a katonai viselet is magyar eredetű, innen került át más nemzetek hadseregeibe.

Legendás hősök születtek és küzdöttek a magyar szabadságért. Petőfi Sándor, a legismertebb magyar költő, életét áldozta; Kossuth Lajos, akinek szobra ma is ott áll a washingtoni Capitoliumban, száműzetésbe kényszerült. Magyar szabadságharcosok ezrei hagyták el az országot: sokan az olasz egységért harcoltak, mint a híres Türr István, mások Észak- és Dél-Amerika hadszínterein váltak ismertté. Az amerikai polgárháborúban kitűnt Asbóth Sándor, akinek jelentőségét jelzi, hogy leszerelésekor a The New York Times hosszú cikkben búcsúzott tőle, míg Pomutz György nevét egy második világháborús hadihajó, a USS George Pomutz őrizte meg.

A magyar szabadságvágyat az osztrák–orosz fegyverek le tudták győzni, de megtörni nem. Végül 1867-ben létrejött a Kiegyezés a Habsburgokkal, és megszületett az Osztrák–Magyar Monarchia. A Monarchia által hozott béke következtében az első világháború kitöréséig Magyarország – és különösen Budapest – a világ egyik leggyorsabban fejlődő térségévé vált.

A 19. század végére, az Osztrák–Magyar Monarchia keretében Budapest modern európai nagyvárossá nőtte ki magát: kulturális és tudományos központtá, ahol színházak, egyetemek, szerkesztőségek és műhelyek pezsgő világa formálta az új generációkat. Innen indultak útnak később azok a tehetségek is, akik a 20. században meghódították a világot – mint ahogyan e könyv lapjain látható, Hollywoodot is.

A Mi a magyar? előadás ezzel még nem ér véget, ám az érdeklődőnek érdemes felkészülnie arra, hogy a 20. század története már több szomorúságot és fájdalmat hoz majd elő a magyar mesélők emlékeiből.

Az első világháborút lezáró békerendszer – amely számunkra a trianoni diktátumot jelentette – az ezeréves Magyarország felosztását hozta magával. Az ország területének több mint 70 százalékát, lakosságának pedig több mint felét veszítette el. Az igazságtalan és kényszerítő döntés következtében tisztán magyar lakta területek kerültek az új országhatárokon kívülre.

A két világháború között lassan talpra álló ország a fasiszta Németország oldalán belépett a második világháborúba, és történelme legsúlyosabb veszteségeit szenvedte el. A zsidóüldözések a magyar történelem legsötétebb fejezetei közé tartoznak: sokan elmenekültek az országból, majd Magyarország német megszállás alá került, és a terror tovább fokozódott. A holokauszt során, a zsidóüldözések idején több mint 600 000 honfitársunkat hurcolták el, kényszerítették munkatáborokba és gyilkolták meg, a magyar hatóságok szégyenletes asszisztálása mellett, miközben az orosz fronton is százezrek vesztették életüket.

A világháborút követően Magyarország ismét elveszítette függetlenségét. A szovjet csapatok felügyelete alatt kommunista diktatúra épült ki, amelynek következtében újra tízezrek kényszerültek elhagyni hazájukat. A vasfüggöny kettévágta Európát, a magyarokat a Szovjetunió függésébe taszították. A kommunista rezsim kegyetlen elnyomása ellen azonban fellázadt a nemzet: 1956-ban a világtörténelem egyik legbátrabb forradalmában és szabadságharcában a magyarok szembefordultak a szovjet kommunista birodalommal. Fiatalok álltak szemben a tankokkal, diákok és családapák a világ egyik legnagyobb hadseregével. A szabadságharcot a túlerő leverte, ezreket börtönöztek be, kínoztak meg és végeztek ki, ám a magyar szabadságszeretetet nem tudták megtörni.

A klasszikus hollywoodi eposzok hangzásvilága – amelyet ma is felismerünk és idézünk, Rózsa Miklós zenéjén keresztül született meg. Rózsa Miklós magyar zenei gyökerekből, népzenei fordulatokból is merítve alkotta meg azt a filmzenei nyelvet, amely azóta a hollywoodi hangzás szinonimájává vált.

Ezt követően Kádár János, a kommunista diktatúra vezetője csaknem harminc évig tartó uralma következett a szovjet hadsereg által megszállt Magyarországon. A szocialista világ elnyomása alatt is élt azonban a magyar kultúra, és a nemzet önmagába és jövőjébe vetett hite nem veszett el.

1989-ben újra elérkezett a szabadság: megindult a Szovjetunió felbomlása, a magyarok Európában elsőként vágták át a vasfüggönyt, szabad választásokat tartottak, és a megszálló szovjet csapatok végleg elhagyták Magyarországot.

A szabad Magyarország története innen folytatódik tovább. Saját döntésünk nyomán 1999-ben a NATO, majd 2004-ben az Európai Unió tagjai lettünk.

A Mi a magyar? kérdésre adott válasz egyik legfontosabb forrása mindezeknek a történelmi tapasztalatoknak a tanulsága: létünk és fennmaradásunk bizonyítéka az életerőre. Magyarország története azonban nem csupán háborúk és forradalmak krónikája. Legalább ennyire a találkozások története is.

A magyarok és országuk mindig is soknemzetiségű, befogadó közeg volt. Magyarok, németek, zsidók, szlovákok, szerbek, horvátok, románok és számos más közösség élt itt együtt évszázadokon át. Különböző nyelvek és vallások, eltérő hagyományok és szokások találkoztak nap mint nap – és az embereknek meg kellett tanulniuk megérteni egymást. Magyarországon, az erdélyi Tordán, az 1568-as országgyűlésen Európában elsőként hirdettek vallásszabadságot, sehol máshol a kontinensen nem volt arra példa, hogy törvény biztosítsa a négy legelterjedtebb keresztény vallás szabad gyakorlását és terjesztését.

Ez a mindennapi együttélés különleges érzékenységet alakított ki az itt élőkben. A soknyelvűség, a kulturális sokszínűség és az alkalmazkodás természetes részévé vált az életnek. Az Osztrák–Magyar Monarchia világában megtanultuk, hogy a világ nem egyszólamú – és hogy az igazi kommunikációhoz empátia, humor és rugalmasság szükséges.

Talán éppen ezért tudtak az innen kivándorolt alkotók olyan természetességgel otthonra találni a szintén soknemzetiségű Amerikai Egyesült Államokban. Amit Európában elsajátítottak – a kultúrák közötti közvetítés képességét –, azt Hollywoodban kamatoztatták.

Ahhoz azonban, hogy megértsük a magyarok szerepét Hollywood történetében, valamit a magyar lélekből is meg kell értenünk.

Ez a lélek egyszerre melankolikus és szenvedélyes, ironikus és álmodozó, fegyelmezett és lázadó. A magyar nyelv – amely magányos sziget Európa nyelvtengerében – sajátos gondolkodásmódot formált. A történelem viharai pedig megtanították a magyarokat arra, miként lehet újrakezdeni, alkalmazkodni, és a legnehezebb körülmények között is alkotni.

Amikor a 20. század elején tehetséges fiatalok indultak útnak Budapestről, Bécsből, Kolozsvárról vagy apró magyar falvakból, gyakran kevés pénzt, de hatalmas álmokat vittek magukkal. Amerikába érkezve nem pusztán megélhetést kerestek, hanem egy új világot: a mozi születő birodalmát.

És ott, a kaliforniai napfényben, valami egészen rendkívüli történt.

Osztrák és magyar falvakból, közép-európai színházakból érkező fiatalemberek váltak a nagy hollywoodi stúdiók – a Paramount, a 20th Century Fox és más legendás műhelyek – alapítóivá és meghatározó alkotóivá. Adolf Zukor, William Fox, Fred Zinnemann, Billy Wilder és oly sokan mások mind magukkal vitték azt a közép-európai tapasztalatot, amely megtanította őket történetekben gondolkodni, és különböző kultúrákhoz szólni.

A modern filmnyelv, a hollywoodi stúdiórendszer, a klasszikus amerikai mozi arculata meglepő mértékben viseli magyar kezek nyomát. Operatőrök, zeneszerzők, díszlettervezők, rendezők és producerek egész nemzedékei formálták a filmipart – gyakran úgy, hogy közben megőrizték akcentusukat, emlékeiket és magyar gyökereiket.

Ők értették meg talán a legkorábban, hogy a film nem nemzeti műfaj, hanem egyetemes nyelv. És mivel soknemzetiségű, soknyelvű közegből érkeztek, ösztönösen tudták, miként lehet megszólítani az egész világot.

Budapest és Hollywood között van egy láthatatlan híd, amely Magyarország és Amerika között feszül. Történetek sora arról, miként találkozott egy kis nemzet tehetsége a világ legnagyobb álomgyárával.

A The Simpsons nem csupán sikeres animációs sorozat, hanem az amerikai társadalom egyik legfontosabb önreflexiós eszköze lett. Egy olyan család története, amely képes volt saját magán és saját kultúráján nevetni. Ennek a fordulatnak az egyik kulcsszereplője Csupó Gábor, egy magyar emigráns alkotó volt, aki természetes érzékenységgel nyúlt az irónia és a társadalomkritika eszközeihez.

Mert bár ezek az alkotók messzire jutottak, mindig vittek magukkal valamit a hazájukból: a kíváncsiságot, a kitartást, a sokszínűség iránti nyitottságot és azt a hitet, hogy a képzeletnek nincsenek határai.

Hollywood ragyogó fényeiben pedig ott rejtőzik egy darabka Közép-Európa – és benne, nagyon is felismerhetően, egy darabka Magyarország.

Az Elemi ösztön a kilencvenes évek Amerikájának egyik legtisztább lenyomata lett: a média, a szexualitás és a hatalom megszállottságának filmje. Eszterhas nemcsak rekordösszegű forgatókönyvíró volt, hanem pontosan értette azt a társadalmat, amely egyszerre vágyott a botrányra és az önleleplezésre.