Hámos László (1951-2019)

New Yorkban, a Bronx déli részén telepedtek le, ahol mindkét szülő alacsony presztízsű, fizikai munkát vállalt. A Hámos család első öt éve szűkös, napról napra élő létet jelentett egy rendkívül vegyes összetételű és veszélyes környéken. A szülők mindent feláldoztak azért, hogy két fiuk, Árpád és László jobb és biztonságosabb iskolákba járhasson annál, mint amit a déli Bronx kínálni tudott. Így került László a massachusettsi Mount Hermon bentlakásos iskolába. Itt kiváló oktatásban részesült, és olyan angol nyelvi írás- és beszédkészséget szerzett, amely későbbi, emberi és kisebbségi jogokért folytatott lobbitevékenységének alapját képezte. Az iskola könyvtárában akadt kezébe James Michener The Bridge at Andau [A híd Andaunál] című könyve is, amely ráébresztette az 1956-os magyar forradalom jelentőségére, és hozzájárult ahhoz az elhatározásához, hogy az Egyesült Államokban saját népe szószólójává váljon.

László jogi tanulmányait a Pennsylvaniai Egyetemen folytatta, de közben már egy New York-i ügyvédi irodában, a Cravath, Swaine & Moore-nál dolgozott. Ezzel párhuzamosan mélyen bekapcsolódott Manhattan keleti oldalának, Yorkville magyar etnikai negyedének életébe is. Családja itt aktív szerepet vállalt a 82. utcai Magyar Református Egyházközségben, valamint a hozzá közeli Magyar Házban. A két Hámos testvér számára azonban valószínűleg a legfontosabb a Vasvári Zoltán, Mauksch Péter és Fischer Viktor vezette 7. számú Erős Gusztáv magyar cserkészcsapathoz való kötődés volt. Ezek az intézmények biztosították László számára saját baráti és kapcsolati hálóját. Az emigráns magyarok e köre mellett szülei révén erősen hatott rá Teleki Béla is.

Amikor az 1960-as években és az 1970-es évek elején a kommunista román kormány a nacionalizmust kezdte a Román Kommunista Párt és a lakosság közötti kohézió egyik eszközeként hangsúlyozni, ezzel párhuzamosan bűnbakká tette a kisebbségeket, mindenekelőtt Erdély jelentős létszámú magyar közösségét. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma szemet hunyt e folyamat fölött, és Romániát egyfajta különutas szereplőként kezdte kezelni a szovjet blokkban, amely megkülönböztetett figyelmet érdemel. László és baráti köre értetlenül állt azelőtt, hogy saját kormányuk ennyire érzéketlenül viszonyul a romániai kisebbségi közösségek elnyomásához. Ez késztette őket arra, hogy nagyszabású tüntetést szervezzenek a Román Kommunista Párt erdélyi magyarokat sújtó elnyomó politikája ellen. A szervezéshez olyan tagtársaik tapasztalatait is felhasználták — köztük Brogyányi Jenőét —, amelyeket a vietnámi háború elleni demonstrációk során szereztek. Ezzel szakítottak szüleik emigráns politikai kultúrájával, és azokat a módszereket alkalmazták, amelyek az amerikai közegben hatékonynak bizonyultak. A tüntetés meghirdetésére egész oldalas hirdetést jelentettek meg a New York Times-ban, amelyben közvetlenül az amerikai döntéshozókhoz fordultak, és felsorolták a román kormány visszaéléseit. A New York utcáin, a román ENSZ-képviselet előtt összegyűlt több ezres tömeg látványosan ráirányította a figyelmet a Román Kommunista Párt uralma alatt élő kisebbségek helyzetére és az emberi jogok megsértésére.

Ennek érdekében Hámos és barátai létrehozták a Romániai Emberi Jogi Bizottságot (Committee for Human Rights in Romania, CHRR). Ez a szervezet alapvetően különbözött attól, amit az emigráns csoportok addig megfelelő eszköznek tartottak az amerikai politika befolyásolására. Az első generációs emigránsokat jórészt kielégítette az, amit Ujvági Péter az „evés, szórakozás és híres emberek” taktikájaként írt le: a választási kampányt folytató politikusok megjelentek etnikai fesztiválokon és közösségi rendezvényeken, majd mindent megígértek, amit a hallgatóság hallani akart. A CHRR ezzel szemben azt akarta elérni, hogy ezek a politikusok konkrét nyilatkozatok és szakpolitikai állásfoglalások mellett köteleződjenek el, amelyek fellépnek a romániai magyar és más kisebbségek elnyomása ellen. Annak érdekében, hogy a megválasztott tisztségviselők valóban így járjanak el, a CHRR levélíró kampányokat mozgósított, valamint találkozókat szervezett kulcsfontosságú képviselőkkel és választóikkal. E demonstrációk közvetlenül Nicolae Ceaușescura is hatással voltak: 1978-as amerikai állami látogatása idején a CHRR tüntetői New Yorkban, a Waldorf Astoria Hotelhez visszatérő limuzinkonvoját is feltartóztatták. Bármennyire kellemetlen is volt ez a román diktátor számára, egyúttal növelte a CHRR láthatóságát és politikai súlyát is. Hámos emellett egy fiatal, elkötelezett és felkészült csapat támogatására is támaszkodhatott, amelynek tagjai között volt Veress Bulcsú, Brogyányi Jenő, Koréh Kinga, Szekeres Zsolt, Latkóczy Emese és Bodnár Ágnes. Ettől kezdve rendszeresen meghívták őket minden olyan kongresszusi meghallgatásra, amely Románia Egyesült Államokkal fennálló „legnagyobb kedvezményes kereskedelmi státuszával” foglalkozott.

E kongresszusi meghallgatások során Hámos László nemcsak amerikai támogatói hálózatot épített ki, hanem Kelet-Közép-Európában is kiterjedt kapcsolatrendszerre tett szert támogatók és információforrások formájában. A demokrata és republikánus kongresszusi képviselők egyaránt tudták, hogy vallomásai és jelentései megbízhatóak, és pontosságukra nyugodtan támaszkodhatnak. 1985 után a Romániai Emberi Jogi Bizottság (CHRR) Magyar Emberi Jogi Bizottsággá (Hungarian Human Rights Commission, HHRC) alakult át, hogy tevékenységét a térség más államaira is kiterjeszthesse, ahol magyar nemzeti közösségeket ért elnyomás. E bővülést részben a csehszlovákiai emberi jogi aktivista, Duray Miklós üldöztetése és bebörtönzése ösztönözte. Az 1980-as évek közepétől egészen 2019-ben bekövetkezett haláláig Hámos a CHRR — illetve utódja, a HHRC — szerepét tovább tudta bővíteni báró Hans-Heinrich Thyssen-Bornemisza nagylelkű anyagi támogatásának köszönhetően, mégpedig két kapcsolódó emberi jogi kezdeményezés révén: a fiatal emberi jogi aktivisták számára létrehozott gyakornoki programmal — amelyben 1984 óta 73 fiatal vett részt —, valamint a ReConnect Hungary nevű programmal, amelyet New York állam korábbi kormányzója, George Pataki támogatott. Hámos László emellett 1990 és 2000 között részt vett a Magyar Baráti Közösség (Hungarian Communion of Friends) és a Magyar Amerikai Koalíció (Hungarian American Coalition) által szervezett emberi jogi workshopokon is, amelyeket számos más magyar testvéri és jótékonysági szervezet támogatott.

Hámos László kiemelkedő példája az amerikai demokratikus és emberi jogi aktivizmusnak, amely messze túlmutatott az Egyesült Államok határain. Közvetlen kapcsolatban állt és baráti viszonyt ápolt New York polgármesterével, Ed Kochhal, valamint olyan kongresszusi vezetőkkel, mint a kaliforniai Tom Lantos és a connecticuti Dodd szenátor. Élete során hat amerikai elnök is fogadta, illetve konzultált vele. Mindezeken felül számos kitüntetésben részesült a közép-európai népek emberi jogi küzdelmeiben vállalt szerepéért.