Egy polihisztor, aki száz évvel előzte meg korát

Báró Wlassics Gyula (1852. március 17. – 1937. március 30.) 

Wlassics Gyula három egymást követő kormányban összesen nyolc évig betöltött kultuszminiszteri tisztének néhány kiemelkedő eredménye: 1100 új népiskola, ezek jelentős részében ingyenes oktatással, a iskolák felső tagozatának minőségi fejlesztése, polgári iskolákká alakítása, a gazdasági, kereskedelmi irányú oktatás bevezetése, a középiskolai tanterv revíziója, a művészeti előadások bevezetése, a tanárképzés megerősítése, az Eötvös kollégium továbbfejlesztése, külföldi ösztöndíjak biztosítása, a felsőoktatásban az adjunktusi intézmény bevezetése, az orvosi szigorlati rendszer átalakítása és legfőképpen a bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészeti kar megnyitása a nők előtt és az első nyolcosztályos leánygimnázium létrehozása, a budapesti egyetemi klinikák és a Műegyetem új elhelyezése, a kolozsvári egyetem épületeinek és klinikáinak, a Szépművészeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum új épületeinek felépítése, és így tovább… A szabadelvű kormány szabadelvű minisztere megvédte a tanszabadságot: „annak vizsgálatába bocsátkozni, hogy a philosophiai rendszerek mindenben a közfelfogással egyeznek-e, ezek felett inquisitiót tartani, nem egyeztethetők össze a tanszabadsággal”. Miniszterségének idejére esik a vallás szabad gyakorlatáról és az izraelita vallásnak bevett vallássá nyilvánításáról szóló törvények végrehajtására vonatkozó rendeletek elfogadása. Mint mondotta, nemzeti és európai szintű oktatást akart és nyugodtan állítható, hogy ez sikerült neki. De nem csak az oktatás, hanem a kultuszminiszteri feladatkör minden más területén is jelentős és maradandó eredményeket ért el.

Wlassics Gyula tudományos munkásságának talán a leglényegesebb jellemzője, hogy gondolataival mindig a valóságra válaszolt, elméleteinek alapjául mindig e valóság által felvetett, megoldandó kérdések, kihívások szolgáltak. Egyszerre reagál és alakít, megérzi, hogy mi a fontos és mi az időszerű, megalkotja e jelenségek megértéséhez szükséges elméletet. Ez az oka annak, hogy Wlassics Gyula életében és életművében a politika, a közélet és a tudomány elválaszthatatlanok egymástól és annak, hogy tevékenysége és gondolatai egyszerre gyakorolnak maradandó hatást a közéletre és a tudományra, egyszerre válaszolnak a valóságra és alakítják a történelmet.

Az európai politika valamennyi területét geopolitikai összefüggéseiben elemzi.

Wlassics Gyula 1917-ben írta meg A semlegesség a világháborúban című, széleskörű szakirodalomra támaszkodó, komoly nemzetközi figyelmet kapott tanulmányát, amelynek legfontosabb javaslata, hogy a háború után a hadijogot és ezen belül a semlegesség kérdéseit a nemzetközi jognak részletesen szabályoznia kell.

1918 végén már látta, hogy nagy baj van. „A helyzet rettenetes… sokat, nagyon sokat rosszul cselekedtünk mi is… legnagyobb hiba az volt, hogy a világ közepének képzeltük magunkat és sohasem iparkodtuk komolyan a nemzetközi érintkezéseket ápolni…” – írta levelében Concha Győzőnek.
A háború tehát a büntetőjogász, majd a közjog és ezen belül a közigazgatási jog területén is maradandót alkotó Wlassics Gyulát a nemzetközi jog legidőszerűbb és legnehezebb kérdéseinek elmélyült elemzőjévé tette. Ennek keretében írta meg szintén 1919-ben a legjelentősebb nemzetközi jogi tanulmányát Adalékok a tartós jogbéke intézményeihez címmel, amelyben a háború utáni nemzetközi rendre tesz javaslatokat.

E nemzetközi jogi alapmű címében nem véletlenül szerepel a „jogbéke” kifejezés. Wlassics a tanulmány legelső mondatában kimondja, hogy a „nagy világháború után a tartós béke feltételeinek minél tökéletesebb kialakulása fogja a nemzetközi jog jövő jellegét megadni”. A nemzetközi jogot tehát a béke feltételei alakítják ki, de ugyanakkor maga a béke a nemzetközi jogtól függ, a békét e jognak kell biztosítania. Szerinte „az emberiség érdekközössége hatalmasabb erő minden kölcsönös gyűlölségnél és feszültségnél”. De Wlassics nem álmodozó utópista. Tudja, hogy e mondat után kérdőjelet is tehetne, de ő a tételt a kanti sollen értelmében, erkölcsi imperatívuszként fogalmazza meg. Ezért idézi a „Szentatya békeszózatának azt a vezető gondolatát, hogy a jövőbeli világrend a jog erkölcsi hatalmán, a nemzetközi igazságosság és törvényesség uralmán alapuljon”. „A pápa híres békeszózata az egész keresztény világ gondolatát fejezte ki. Attól a reménységtől volt áthatva, hogy a jog erkölcsileg ujjá teremti az emberiséget.”

A tartós béke megteremtésének érdekében kerül előtérbe egy állandó nemzetközi szervezet, a népek szövetségének a létrehozása, amely gondolatnak Wlassics Gyula egyik kiemelkedő szószólója. Ebben a tanulmányában hivatkozik Wilson elnök pontjai közül a tizennegyedik pontra, „amely szerint meg kell teremteni a népek általános szövetségét. Gondoskodni kell arról, hogy a nagy és kis államok politikai függetlensége és területi integritása kölcsönös garancziák által biztosíttassék”. 

 „A jövő nemzetközi jogrend alapja tehát” – írja kijelentő módban rögzítve a megvalósítandó eszményt – „a népek szövetsége lesz. Szabad souverain népek egyenjogú szövetsége, melyek nemzetközi viszályaikat a jogrend uralma alá helyezik és kötelezni fogják saját magukat saját elhatározásukkal arra, hogy alávetik magukat a nemzetközi jog által meghatározott eljárásnak.” De rögtön megjelenik a jogos kétely és aggodalom: „Éppen mikor e sorokat írom, olvasom azokat a szigorú fegyverkötési feltételeket, melyeket ellenfeleink megállapítottak és mivel ez a béke föltételeire is sötét árnyékot vet, sötét árnyékot vetett arra a hitemre is, melyet a népek szövetsége iránt táplálok, mert ez csak akkor hordozhatja szilárdan és biztosan a tartós béke új világrendjét, ha belső cohesiójához nem fér az elkeseredés, a túlzott lealázás bomlasztó mérge. Aki komolyan akarja a népek szövetségén alapuló új világrendet: annak vigyázni kell, hogy a legyőzötteken oly sérelem a békekongresszuson ne érje, mely gyógyíthatatlan sebet ejt egy nemzeten. […] Ha a világ népei komolyan akarják, hogy a mostani háborút befejező békekongresszus az emberiség haladásának új korszakát nyissa meg, akkor ne engedjék, hogy a legyőzöttekre a vérüket, nemzeti önérzetüket fellázító igazságtalanság súlya nehezedjék.”

1919-ben jelent meg Az önrendelkezési jog, 1920-ban pedig a Béke és a magyar kérdés című tanulmánya. A háború befejezését követő, Magyarország számára tragikus fejlemények tehát elkerülhetetlenül a magyar sorskérdéseket helyezték előtérbe a tudós nemzetközi jogász és a politikus számára egyaránt. Ezért írta meg 1922-ben a Right of self-determination című, angol nyelvű művét és ebben az évben jelent meg különlenyomatként az eredetileg a Külügyi Szemlében kiadott A kisebbségi védelem anyagi és alaki joga című, a jelenkor számára is sok szempontból irányadó, nagyhatású, kivételesen értékes tanulmánya.

Wlassics Gyula egészében időtálló életművén belül ez a kisebbségvédelemről szóló tanulmány különösen és félelmetesen időszerű. A nemzeti kisebbségek tényleges helyzetéről tett megállapításai döntően ma is érvényesek, javaslatai pedig bár részben megvalósultak, lényegüket és tényleges alkalmazásukat tekintve korántsem elégítik ki az általa meghatározott követelményeket. Kiinduló pontja, hogy a kisebbségvédelem nem tekinthető egy állam belügyének, hanem „oly kérdések összetételének, melyek nemzetközi jogi rendezés, nemzetközi védelem tárgyául szolgálnak” „Hogy ma már sem az államjog nem akadálya annak, hogy a kisebbségi jogok védelme nemzetközi megoldást nyerjen: annak leghangzatosabb bizonyítékai a világháborút befejező különböző szerződések”, amelyek „a mi szomszéd államainkat is kötelezték a kisebbségi védelemre”. Álláspontja szerint a kisebbségvédelem oly belügy (mivel dogmatikailag az állam és polgárai közötti ügyről van szó), „mely a maga teljességében nemzetközi megoldást is igényel.” „Azt kell tüzetes tanulmány tárgyává tenni, mi a kisebbségi védelemnek az a maximuma, mely az államegység céljával összeegyeztethető akképp, hogy ez az állam egységi érdekeinek kellékeivel ellentétben ne álljon. A vezető gondolatnak annak kell lennie, hogy a kisebbségek minél teljesebben érvényesíthessék a modern alkotmányos demokratikus államban nemzeti és vallási életüket. Minél teljesebben rendelkezhessenek azokkal az intézményekkel, szervezetekkel, egyéni és kollektív jogokkal, melyek az ő saját nemzeti és vallásos életük zavartalan menetét biztosítják.” Wlassics tehát kollektív jogokat is igényel és ezzel megalapozza a jelenlegi magyar kisebbségvédelmi politika egyik legfontosabb tételét. De utal egyrészről a kisebbségvédelem, másrészről a béke és a biztonság közötti összefüggésre is: „ha igaz az, hogy a világbéke egyik legnagyobb megzavarója a nemzetiségek elnyomása, ha igaz az, hogy a modern demokratikus állam fogalma nem tűri meg a kisebbségek elnyomását, akkor ki merné kétségbe vonni, hogy egyenesen mint világprobléma áll előttünk a kisebbségi védelem kérdése.” Ezért látja úgy, hogy „a köztudatba kell elvetni és fölnevelni a gondolatot, hogy minden államnak minden nemzetközi presszió nélkül is etikai és jogi kötelezettsége az államok különböző viszonyai között elérhető legteljesebb kisebbségi védelem”.

Wlassics Gyula tehát egyszerre mutat rá a veszélyekre, tesz javaslatokat a megoldásra és jelentős részben előre látja a jövőt, a mi jelenünket. Intézményi javaslatai – részlegesen és hiányosan – a lényegüket tekintve megvalósultak. Azt is jó látta meg, hogy a „kisebbségi védelem korunkban már nem néhány rajongó álmodozása”. Annak a tételnek a megvalósulása, amely szerint a „nemzetközi szerződésekbe foglalt pozitív jogtételek ereje és a nemzetek szövetsége nyújtják a vállalt kötelezettségek komoly teljesítésének biztosítékát is” még várat magára, de az ebbe az irányba vezető folyamat – nem kis részben Wlassics Gyula e tanulmányban tett javaslatainak nyomán – megindult.

Tévedés lenne azt feltételeznünk, hogy ez a hihetetlenül termékeny tudományos tevékenység bármilyen mértékben is korlátozta Wlassics Gyula politikai-közéleti tevékenységét. Négy ciklusban, 1905-ig országgyűlési képviselő, 1906-ban az uralkodó a Közigazgatási Bíróság elnökévé nevezte ki. Az elérhető magas közjogi tisztségek sorából Wlassics Gyula esetében valójában csak a miniszterelnöki tisztség hiányzik. Ennek egyszerű oka, hogy a miniszterelnöki tisztre történő felkérést két alkalommal is visszautasította.

„Addig dolgozott, míg mécsese ki nem aludt, fényes közjogi pozíciói mellett a közjogi irodalomban és a nemzetközi jog irodalmában is szakadatlanul tevékenykedett, ebbeli munkájában Magyarország igazának a világ jogász közvéleményében sok igaz barátot szerzett” – olvashatjuk a Pesti Napló már idézett megemlékezésében.