Excel, Word és magyar szellem – Charles Simonyi pályafutása

Óriások vállán állt, óriásokkal szövetkezett és ő maga is óriási dolgokat hozott létre, amik a mai emberiség hétköznapi életét könnyítik meg napról napra: Simonyi Károly magyar fizikus fiaként született, Amerikába kerülve pedig a Microsoft vezető munkatársaként alkotta meg a Word-öt és az Excelt, amik nélkül már elképzelhetetlen a mai modern élet és munkavégzés megannyi területen.

Simonyi Károly – ahogy nevét magyarosan írjuk – 1948-ban született Budapesten. Családi előtörténete többszörösen érinti Trianont, a magyar történelem nagy, 20. századi tragédiáját. Édesapja 1916-ban született a nyugat-magyarországi Egyházasfalu községben, még Semadam Károly néven, a helyi falubíró fiaként, de az atya még a születése előtt elhunyt. Egyházasfalu négy év múlva az új magyar országhatár peremére került, alig pár kilométerre Ausztriától, miután az I. világháború lezáró trianoni békében itt húzták meg Magyarország új határait. De Trianonhoz máshogy is köze volt a családnak. Az 1920. június 4-én aláírt békeszerződés idején ugyanis Simonyi-Semadam Sándor volt Magyarország miniszterelnöke, az országra kényszerített békeszerződés kényszerű elfogadója – aki egyúttal az egyházasfalui Simonyik nagy műveltségű, befolyásos és vagyonos rokona volt.

A már születésekor félárva Károlyt a miniszterelnökké vált rokon és annak leányának családja támogatta és nevelte. Az ő családnevüket is felvéve az okos fiú a tudományos pályát választotta. Idősebb Simonyi Károly országos hírű mérnök, fizikus és tudománytörténész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és A fizika kultúrtörténete című alapmű szerzője lett. Ő építette az első magyar részecskegyorsítót is. Két fia született: Simonyi Tamás építőmérnök és ifjabb Károly, a későbbi Charles Simonyi.

Az ifjabb Károly egyik éles gyerekkori emléke az 1956-os magyar forradalom, 8 éves korában. „Emlékszem például az 1956-os forradalomra. Második osztályos voltam, és két okból is nagyon élveztem. Az egyik az, hogy nem kellett iskolába járnunk; a másik pedig az, hogy a pincében laktunk – szóval olyan volt, mint egy kempingezés. Nem sok kalandot éltünk át a családdal. Szóval a pincében lakni és ott kempingezni egyfajta kaland volt” – így mesélt élményeíről egy interjúban Grady Booch kalifornai szoftvergurunak és filozófusnak.

Egy neves tudós fiaként születni egyszerre áldás és átok: karakter kérdése, hogy ki-mit hoz ki belőle. Charles Simonyi, mondhatjuk, kihozta a maximumot ebből a családi indíttatásból. Már középiskolásként találkozott a számítástechnikával, miután éjjeliőrként vigyázott egy budapesti intézet szovjet gyártmányú, szoba méretű Ural-2 számítógép vezérlőtermére. Visszaemlékezik egy jelenetre: „Legalább PhD-hallgatónak kellett volna lenned, hogy megérintsd vagy dolgozz vele. És tényleg, emlékszem, hogy egy kicsit később a gép irányítópultjánál ültem, az igazgató véletlenül bejött és azt mondta: „Mit csinál ott az a gyerek? El fogja rontani a gépet!””

Nos, Simonyi nem rontotta el, ellenben egy mérnök elkezdte tanítani a programozásra. Hamarosan maga is készített egy fordítóprogramot, amit egy állami vállalat megvásárolt. Emlékszik a meghatározó érzésre az első programozása után: „Ez kulcsfontosságú élmény lett, és ezt az érzést végig magammal vittem. Hogy ez most egy személyi számítógép lett. Az a gép akkor teljesen az enyém volt... Szóval mindig is, az elejétől kezdve személyi számítógépként tudtam elképzelni ezeket a gépeket.”

Ifjabb Simonyi Károly kalandvágya és ambíciója aztán hamar kinőtte a hatvanas évekbeli, szocialista Magyarország szűkös kereteit. „Természetesen végig az volt a tervem, hogy nyugatra megyek. Nem tudtam, hogyan és mikor fogom ezt megtenni, de igen, szükségszerűségnek tekintettem, mert nem láttam a jövőt Magyarországon. Nagyon, nagyon pesszimista voltam azzal kapcsolatban, hogy mit csinálhatnék otthon maradva.”

Még nem volt 18 éves, amikor 1966-ban Dániába ment, miután titokban felvette a kapcsolatot az ottani Regnecentralen nevű számítástechnikai céggel. A kiutazása pedig végleges lett - a nagyvilág várta a tizenéves programozó fiatalembert. Élesen emlékszik arra napra. „1966. július 17-én, vasárnap érkeztem Koppenhágába, teljesen pénztelenül. Szerencsére két kedves ember várt rám a Regnecentralentől, és elvittek a belvárosba, az igazgató pedig velem ebédelt. Beszélgettünk egy kicsit, aztán elővett 500 koronát, és azt mondta: „Úgy tudom, hogy nincs pénze.” És én azt mondtam: "Igen, uram", és adott nekem 500 koronát, ami körülbelül száz dollár volt, szép összeg. Természetesen levonták az első fizetésemből, ami helyes, nem ajándék volt, és én biztosan nem is vártam semmit.”

Akkor még nem tudta, hogy kerek negyven évvel később, dollármilliárdosként, a saját kedvtelesére a saját repülőgépével újra végigrepüli a Budapest-Koppenhága távot, élete nagy fordulópontjáról megemlékezve. Akkor és ott, Dániában elkezdett dolgozni a Regnecentralennek, egy évvel később pedig: irány Amerika!

A szürke, szocialista Kelet-Európa és a hűvös Skandinávia után Simonyi húszévesen, 1967-ben, a hippi korszak csúcsán megérkezett a színes-szagos Kaliforniába, a Berkeley Egyetemre. „Mint tudjuk, 1967 ott a Szerelem Nyara volt. Én sajnos novemberben, a Szerelem Őszén érkeztem. Nem vagyok egészen biztos benne, miért tettem, mert nagyszerű életem volt Dániában: 18 éves, fiatal srác voltam, elég sok elkölthető jövedelemmel és jó munkával, gyönyörű környezetben, vidám barátokkal. De úgy gondoltam, hogy a jövőmre gondolva egyetemre kellene mennem – az Egyesült Államokban.”

Charles Simonyit nem csábították el a hippi korszak szirénhangjai sem: 1972-ben mérnöki matematikát végzett a Berkeley-n, majd a nem kevésbé patinás Stanford Egyetemen folytatta tovább tanulmányait. Kaliforniában közelről láthatta a majdani Szilícium-völgy születését és első fecskéit – sőt, nem csak nézelődött, hanem bele is vetette magát az újszerű tudományos és üzleti terület izgalmasan forrongó világába.

Dolgozott a Xerox PARC-nál, egy többek között személyi számítógépek, grafikus felhasználói felületek, számítógépes egerek és félvezetők fejlesztésével foglalkozó kutatócégnél, ahol szó szerint a jövő formálódott a kutatók és designerek kezei között. Egyik kifejlesztője lett aztán az első alakhű szövegszerkesztő programnak, a Bravónak. Közben le is doktorált, disszertációjában a metaprogramminggal, a nagy méretű szoftverprojektek hatékonyságának növelésével foglalkozott.

Jöttek aztán a nyolcvanas évek, amikor a számítástechnika tényleg kijött a fényre és elkezdett a hétköznapi emberek életének részévé válni. Utólag visszanézve mondhatjuk: Charles Simonyi a lehető legjobb helyen kopogtatott, amikor egy munkatársa javaslatára megkeresett egy bizonyos Bill Gates-t, a feltörekvő Microsoft nevű cég vezetőjét. Az egyik első beszélgetésen pedig már fel is vázolta neki a későbbi Wordnek és Excelnek az alapjául szolgáló ötleteit – Simonyinak állást is ajánlottak.

Charles Simonyi így lett a Microsoft általa létrehozott, alkalmazásfejlesztéssel foglalkozó részlegének vezetője, a cég egyik meghatározó arca és agya. És a mából visszanézve könnyedén mondhatjuk azt is: történelmi jelentőségű dolgokat hozott létre a Worddel és az Excellel, amik a kilencvenes évektől a Microsoft-féle Windows programcsomagjának kikerülhetetlen fontosságú termékei, mindennapi életünk részei, számítástechnikához kötődő tevékenységeink fő felületei lettek. Olyannyira alapvetőek, hogy nem is tudnánk elképzelni az életünket nélkülük vagy a hozzájuk hasonló funkciójú más programok nélkül.

A Word és az Excel létrejöttében oroszlánrésze volt a magyar származású szoftverfejlesztő gurunak. Simonyi két évtizedet töltött a Microsoft kötelékében, majd 2002-ben megalapította az Intentional Software Corporation nevű saját cégét – miközben egy magasra ívelő, szorgalmasan felépített karrierút újabb fejezeteként kezdett időt hagyni a magánéletre és kedvtelésekre is.

Az időközben vagyonossá lett tudós-üzletember tudományos, közművelődési programok mecénásaként jelent meg a nagyvilágban: létrehozta az Oxford Egyetemen a Charles Simonyi Professor of the Public Understanding of Science nevű ösztöndíjat, és 50 millió dollárral útnak indította a Charles Simonyi Művészeti és Tudományos Alapítványt is.

És mivel megtehette, ki is próbálta: a világ első űrturistáinak egyikeként 2007-ben és 2009-ben is felment a Nemzetközi Űrállomásra, ahol kutatómunkát végzett és népszerűsítette az űrkutatást és a tudományt. Űrutazására többek között magával vitte a tizenéves korában megcsodált és használni kezdett Ural-2 számítógép egy lyukszalagját, valamint Goethe Faustját, az emberi szellem magasabbra és többre törekvéséről szóló, nagy irodalmi művet. A Faust egy záró, spirituális gondolatát – „the eternal feminine draws us upwards” – Simonyi saját jelmondatának választotta az utazáshoz.

Charles Simonyi 15 évig volt Martha Stewart, a világhírű amerikai tévés személyiség és vállalkozó élettársa, 2008-ban pedig egy svéd üzletember lányával, Lisa Persdotterrel házasodott össze. A pár azóta két kései leánygyermeknek örvendhet. Simonyiék a Washington állambeli Seattle melletti exkluzív kertvárosban, Medinában élnek, szomszédságukban olyan személyiségekkel, mint Bill Gates vagy épp Jeff Bezos, az Amazon atyja. Házában Roy Liechtenstein és Victor Vasarely műveiben gyönyörködhet, képzett pilótaként vezeti saját repülőgépét, a korábbi 71 méteres jachtját pedig nemrég egy 90 méteresre cserélte le.

De a manapság 7 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező Simonyi otthoni gyökereiről sem feledkezik meg: folyamatosan tartja a kapcsolatot a magyar tudományos élettel és diákokkal, és nemrég kiadta legendás édesapja, Simonyi Károly A fizika kultúrtörténete című kötetét is angolul.

S hogy mit üzen Charles Simonyi kortársainak és az utókornak? 2009-es űrutazása során Az ember tragédiájából idézett a magyarságnak – és az emberiségnek:

„A cél voltaképp mi is?
A cél, megszűnte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.”